2015. március 24., kedd

Catrice: Rock-o-co matt körömlakk C05 - Madame De Pinkadour


Egy álmom volt ez a körömlakk.. Bevallom sosem próbáltam még igazán matt lakkot, de nem is vágytam rá. Ennél a kis csodánál is a csomagolása volt ami elsőre igazán megfogott..



Már a megjelenésekor megvettem, de csak most írok róla, hiszen így a tartósságát is leteszteltem. Bár jóval kisebbnek tűnik a kupak miatt, mint az állandó szortimentben lévő Catrice lakkok, mégis ugyanúgy 10 ml-es. 5 színben kaphatók (szürke, sárga, rózsaszín, kék, barack), az áruk pedig 749 Ft.
Mostanában nem láttam igazán jó Catrice trendkiadást, de 1-2 különlegesebb darab mindegyikben található, ahogy ez ennél sem volt másképp, itt a lakkok vittek mindent. Annyira furcsa a kupakja, és olyan érdekes barokk minták vannak az üvegen, hogy az már egyszerűen csodálatos! A homoklakkok nem jöttek be régebben, emiatt ódzkodtam kicsit a matt lakkoktól is, jobban szeretem inkább a bevált dolgokat ilyen téren. 
A kupakja eleinte okozott egy kis nehézséget, de már a második körmömnél belejöttem. Még azt is megmerem kockáztatni, hogy sokkal egyszerűbb ezzel a kerek formával a lakkozás. Az üvegre nézve először egy szatén lakknak tűnik, és apró csillámok vannak benne, de egyáltalán nem zavaróak, viszont ebből következtethetünk arra, hogy nem egy teljesen matt lakkot fogunk kapni eredményül. Ez egy kicsit csalódást okozott, de annyira elképesztően szép lett a végeredmény, hogy aztán már nem igazán foglalkoztatott. Egész nap a körmeim bámultam, imádtam, hogy ennyire egyedi, és gyönyörű. 4 nap után már elkezdett kopni, úgyhogy a tartóssága nem eget rengető, de a látvány kárpótol.
Aminek a legjobban örülök, hogy rájöttem odavagyok a matt lakkokért. Ennek hatására beszerzek majd párat (nem feltétlenül ebből a kollekcióból), tehát fogtok még látni tőlem hasonló bejegyzéseket. Remélem nektek is legalább ennyire tetszik ez a kis csoda, és szívből ajánlom a beszerzését, mert hiába drágább pár 100 forinttal, mint az átlag lakkok, ilyet többet nem találtok.. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése