2015. március 28., szombat

S-he Stylezone: indian khol kajal 148/002 grey


Mostanában több márkánál is láttam ezt az újdonságot. Sokszor nézegettem őket, de semmi sem vett volna rá, hogy megvegyem, viszont édesanyám megkönnyítette a helyzetem, és többek között ezt hozta nekem ajándékba Ausztriából.. 



Mint már említettem ajándékba kaptam, ezért az árát sajnos nem tudom, de a kis mennyiséghez képest nem túl olcsó árakat láttam.
A kupakja meglepően jól záródik, pedig elsőre egy gagyi műanyagnak tűnt. Ha én választottam volna, akkor a feketét veszem meg, de a szürke jutott, amiről elsőre rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó bulismink kellék lesz. Először azt hittem van még benne az alján és ilyen tekerős (elég hülye gondolat volt), hát nagyon nem az. A fogásával sincs gond, szokatlannak sem mondanám.
Maga a szemceruza tele van csillámmal, de annyira nem érvényesülnek, a sötét szín tompítja őket. 
A kezemre elég erősen kellett nyomni, hogy megkapjam az elvárt színt, ebből már gondolhatjuk, hogy a szememen nem lesz olyan intenzív. Elég egyenletesen lehet eloszlatni, jól satírozható, de sajnos nálam nem tartós. Ha akár csak ezt használjuk egész nap, akkor egy visszafogottabb, nappali sminkből percek alatt bulisminket varázsolhatunk.. Persze nem hátrány, ha van még nálunk egy sötétebb és egy világosabb árnyalat!:) Ez a 'nappali-éjszakai smink' funkciója pont az, amit elvártam tőle, főleg, hogy a jól záródásának köszönhetően még táskabarát is, de arra nem számítottam, hogy pár perc alatt összegyűlik egy csíkba.. Örülök, hogy ezt kaptam ajándékba, még ha nem is fogom nagyon használni, mert szívesen próbálok ki újdonságokat. Ajánlom a beszerzését azoknak, akik szeretik az ilyen kis praktikus sminkcuccokat, és nincs zsíros szemhéjuk.. :( 


Alsó képen ledörzsöltem


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése