2014. március 31., hétfő

Márciusi kedvencek :)


Ebbe a hónapba legszívesebben mindent kedvencnek nyilvánítottam volna, de talán ezek azok, amik a mindennapjaimba is belekerültek.


Már el is terveztem, hogy veszek még ilyen kézkrémet, csak addigra ne fogyjon el az üzletekből. Mennyei illata van, szó szerint egész nap a kezemet szagolgatom, nem tudok betelni vele.
A Catrice All Matt Plus alapozója visszahozta a bőrömet a néha már felvállalhatatlanság határáról, hiszen nagyon jó a fedése és 4 órát biztosan kibír átfényesedés nélkül. Egyébként így 1 hónap alatt az 1/3-át használtam el, úgyhogy remélhetőleg még 1-2 hónapig biztosan elég lesz, utána pedig úgyis egy eggyel sötétebb árnyalatot akarok majd, vagyis addigra remélem lebarnulok kicsit.
Az Essence Gel Tint-jei közül a 03 flashy apricot volt amit egyáltalán nem akartam megvenni, majd végül, hogy teljes legyen a gyűjteményem mégis jött. Láss csodát, a pink exposed mellett ő lett a másik kedvencem. Olyan kis aranyos, visszafogott barackszínt ad az ajkaimnak, nagyon szeretem.
A barna Essence 63 Flattering Nude ajakrúzs nélkül már szinte ki sem teszem a lábam. Végre egy tökéletes barna szín, ami nem csak a kreolbőrűeknek áll jól, és nem kelt rajtam hullaszáj színt. Ez szó most kicsit furán hangzott, de értitek. Nagyon megszerettem, már lassan a felét elhasználtam, és fogalmam sincs mivel fogom helyettesíteni, mivel kifutótermék volt. 
A körömlakkok színeinél nincsenek olyan nagy igényeim, legyen vidám, tavaszias, és erre az alkalomra az Essence 108 ultimate pink-je pont megfelel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése